A KÚRIA TÖRTÉNETE...

Aszódon, a Mély út – Csengey utca – Régész utca által karolt terület a 18. század óta a Podmaniczky család konyhakertje volt. Podmaniczky Gyula 1920-ban bekövetkezett halálát követően fia, Podmaniczky Tibor felszámolta az aszódi birtokot. Az egykori konyhakertnek az evangélikus templomtól keletre eső részét az 1919-ben az aszódi evangélikus főgimnáziumba került magyar-latin szakos tanár, Jancsik Mihály vásárolta meg. A gimnázium egyik legnépszerűbb tanára, a Petőfi Önképzőkör tanárelnöke, a Petőfi-gyűjtemény őre, az egykor hagyományosnak számító majális ünnepség felújítója, a közbeszédben Jancsik-kertnek hívott telken építette fel a kúriaszerű lakóházát. Jancsik Mihály 1960-ban bekövetkezett halálát követően özvegye eladta az ingatlant, amit Szathmáry László vásárolt meg.

Új tulajdonosként Szathmáry László és felesége, Hegedűs Valéria az idők folyamán meglehetősen elhasználódott fő lakóépületet az 1960-1970-es évek folyamán szorgos munkával felújították, belső berendezésével is különös hangsúlyt fektetve a huszadik század eleji hangulat megőrzésére. Többek között ekkor sikerült szerkezetileg helyreállítani a kúriától északra, budai mészkőből épített egykori kis kápolnát is. A teraszos lakóépület szűkebb környezetéhez tartozó, fákból és nyírott örökzöld sövények együtteséből álló, barokkos stílusú park ugyancsak új életre kelt. A megújult, s a történeti időket idéző mikro-világ ugyanakkor kivételes kilátást nyújtott a Galga-völgy egészére is.

Ebben az időszakban a Szathmáry házaspár leánya, Valéria és két gyermeke, Raczky Pál és Raczky László a nagyszülőkkel együtt lakott ebben a különleges környezetben. A közeli, egykori Podmaniczky kastélyban, az általános iskolában hosszú ideig dolgozó és mindenki számára csak Vali néniként tisztelt tanárnő, nagy népszerűségnek örvendett a fiatalabb nemzedékek körében Aszódon. Így aztán az egykori Jancsik kert gyakran volt vidám összejövetelek, hangulatos rendezvények helyszíne, a falu kulturális életének egyik színfoltja. Időközben a környék kezdett beépülni, az új kertes családi házak mellett az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium épületegyüttese a település északi részének jelentős fejlesztését valósította meg. Az egykori Jancsik kert északi részén az újonnan létesült Régész utca neve a terület itteni részén elterült híres régészeti lelőhely, a Papi-földek helyszínét, illetve az ásatások emlékét igyekszik megörökíteni. Ebben az új teremtett környezetben a Jancsik kert is új helyzetet, s egyszersmind megváltozott szerepet kezdett betölteni.

Szathmáry Valéria, Vali néni 2019-es halála az egész család számára mély fájdalmat, s drámai helyzetet teremtett, s mintha a természet is gyászba borult volna ekkor, az épületet körülvevő park örökzöld növényei mind elhervadtak. E szomorú időszakot követően, a családi tanács döntése nyomán az ingatlant Raczky László gyermekei, László, Andrea és Marianna örökölte, magukra vállalva ezzel azt a morális és gazdasági missziót, hogy a nagyszülői, szülői szándéknak megfelelően, az épületet és kertet egyben megőrizzék, s az aszódi település környezetében új felvirágzást, új hasznosítást igyekezzenek megteremteni. A vállalás első szimbolikus aktusának nevezhető, hogy a helyszínt Villa Valériaként nevezték el. Ehhez a feladathoz új jogi alapot teremtett Aszód Város Képviselőtestültének 76/2020 (06.15) határozata, amellyel a kúria történeti építészeti értékeit méltányolva, helyi védettség alá helyezte azt.

A történelem kereke forog, a családi örökösök célja pedig az, hogy a Villa Valéria kertje és szobái újra megteljenek élettel és pezsgő hangulattal.